máj 12 2009

Blogajánló - A magyar Švejk

Egy nagyon érdekes blogra szeretném felhívni minden kedves olvasóm figyelmét: A magyar Švejk-re, mely az 1880-as évek végétől mutatja be Lowetinszky János József, egy magyar katona életét, hétköznapjait.

Nagy érdekes az akkori hétköznapi és katonaélet bemutatása, és nem szabad elfelejteni azt az apró tényt, hogy a sétapálcavívás is ebből a korszakból származik.

Idézet a blogról:

„Személyemet illető jellemzésül felhozom, hogy dolgoztam mint egy kuli, de éltem mint egy grandsigneur, sohasem sajnáltam a pénzt semmire sem, segítettem, akin tudtam, nemcsak tanáccsal, de kaláccsal is. Szerettem a jót étel[ben], ital[ban] és dohányban. Igyekeztem megtalálni minden rossznak jó oldalát, s így életem, a nagyobb s átúszott sorscsapásoktól eltekintve, eléggé harmonikusan folyt le, s azt mondom, ha ma újból kezdhetném, újból így élném le ezt a részünkre szabott rövid időt. Nagy chauvinista voltam, de a háborús és különösen az utána következő évek kiábrándítottak, látva azt, hogy az emberiség soha sem a közös, hanem mindig az önös czélok elérhetéséért küzd többé-kevésbé tisztességes eszközökkel. És ettől megundorodtam, mert megtanultam ismerni az emberben az állatot, különbben és rosszabbul, mint az ZolaBête humain”-jában ecseteli. Most már egyedül az emlékeimben dúskálódom. Gyermekkorom óta fő szórakozásom a könyv volt, ma is az, és ameddig szemem és eszem bírja, az is marad. Egyebekben mondják el bolondságaimat azok, akik ismerik, van ebből is jókora halommal. Szememre vetették egész életemben, hogy erőszakos és nyers vagyok. De sohasem érték fel ésszel azt a régi igazságot, hogy a diónak kemény ugyan a héja, de kellemes és jó a magva.”

Természetesen a hivatkozás sem maradhat el: http://magyarsvejk.blog.hu/


A bejegyzés trackback címe:

https://canne.blog.hu/api/trackback/id/tr231116760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása