már 12 2009

A szabadvívásról - I. rész

Rodney King írásait, illetve a Crazy Monkey blogot olvasva nagyon sok gondolatom támadt a küzdelemmel, szabadvívással kapcsolatban, ugyanis mostanában ez a kérdés foglalkoztat.

 

A hagyományos rendszerekben gyakoriak az úgynevezett 1-2-3 lépéses gyakorlatok, ahol a támadó egy A technikával támad, én erre B technikával válaszolok, ő C-vel válaszol, és így tovább. Ez az elképzelés véleményem szerint téves. Aki már vett részt szabad küzdelemben, az tudja, hogy az esetek nagyon kis részében zajlik így a meccs, inkább úgy néz ki a dolog, hogy az ellenfél A-val támad, C-vel válaszolok, F-fel válaszol, meg G-vel, meg K-val. Gyakorlatilag a küzdelem egy nagy Káosz, mi nem tudjuk, hogy a másik fél mivel fog támadni, és ő sem tudja, hogy mi mit fogunk csinálni. (az anticipációról, a másik mozgásának megjósolásáról egy későbbi bejegyzésben olvashattok)

Ha csak matematikailag nézzük, a variációk száma óriási, beleértve a távolsággal, szünettel, ritmustöréssel való játékot is. Ebből következik, már elméletileg sincs lehetőség arra, hogy minden lehetőségre felkészüljünk, előre begyakoroljuk a teljes küzdelmet, hanem a helyzetnek megfelően rögtönözni kell.

A küzdelembeni sikeresség növelésére adott egyik válasz az, hogy nem voltak elég jó képességeink, a másik gyorsabb, erősebb, ügyesebb. Magától érthetődőnek tűnik, hogy akkor irány a konditerem, futópálya, felgyúrjuk magunkat, gyorsak leszünk, erősek, aztán irány az edzőterem, orrvérzésig súlykoljuk a technikákat. Ez egy fontos, nem kihagyható lépés, mégis, valami hiányzik.

Valami, ami figyelembe veszi, hogy ezt a játékot ketten játsszák, ami a lényeg, amitől többek leszünk, mint egy minden mozdulatában pontosan kiszámított robot. Ami a művészet a harcban, amitől a gyengébb is győzedelmeskedhet az erősebb felett.

Félreértés ne essék, aki gyengébb, butább, és ráadásul technikailag képzetlenebb, azt mindig meg fogják verni, mi nem erről az esetről beszélünk. :)

Amit keresünk, az a másik féllel való kapcsolat, a másik fél irányítása. A másik fél  irányítását, az irányítás fenntartását, és az ezáltal történő győzelmet már az 1500-as évekbeli vívókönyvek is tárgyalják, én ezt egy kicsit letisztított formában adnám tovább.

Az elmélet nagy vonalakban a következő. A két fél megfelelő távolságba kerülve egymástól az irányításért küzd. Vagy az egyik fél irányít, vagy a másik fél, vagy egyik sem. Miután az egyik fél megragadta az irányítást, megpróbálja ezt fenntartani, illetve ezt különböző módon felhasználni. A másik fél, akit irányítanak, megpróbálja átvenni az irányítást, vagy megszakítani a kapcsolatot. Ekkor az irányításért, és ezzel járó előnyért való küzdelem újra kezdődik.

Ez a rendszer mindig ott van minden olyan esetben, amikor két fél küzd egymással, függetlenül attól, hogy tudatosan használják, vagy sem.

Tanult olvasónkban rögtön felmerül a kérdés: akkor nem kell gyúrni ( pedig már 200-at swingelek 4 perc alatt), nem kell technikát, kombinációkat tanulni (pedig  már olyan jó kis hármas kombóim vannak), nincs szükség skillekre (nézzétek a spárgámat, és az ugrásaimat)? A rendszer csak azt mutatja meg, hogy mikor mit kellene tenni, az, hogy meg tudjuk-e valósítani, csak rajtunk múlik. Ha irányítanak, és folyamatos nyomás alatt tartanak, és nem tudunk tempót törni, nincs lábmunkánk, amivel el tudunk szakadni, vagy átvenni az irányítást, akkor el fognak kapni. Ha irányítunk, de nem látjuk meg a helyzeteket, nem megfelelő technikát alkalmazunk,  ráadásul nem megfelelő időben, akkor ugyancsak értéktelen lesz az elméleti tudásunk.

Az irányítás elméletének csak a felszinét karcolgattuk. Külön gyakorlataink vannak az irányítás megérzésére, az irányítás átvételének begyakorlására, illetve a különböző lehetőségre, amikor minket irányítanak, vagy amikor mi irányítunk. Ez azonban nem egy blog, hanem inkább egy könyv témája. Személyesen nagyon szivesen megmutatom, elmagyarázom bárkinek, aki lejár az edzésünkre. Ez volt a reklám helye. :)

Folytatás következik...


A bejegyzés trackback címe:

https://canne.blog.hu/api/trackback/id/tr54997579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.