ápr 27 2009

Ving csun - barátság szeminárium

A korábbi évekhez hasonlóan a Magyar Wing Chun Szövetség idén is megrendezte a 12 órás Wing Chun barátság szemináriumot, amelynek elsődleges célja a magyarországi Wing Chun harcművészeti közösség stílusai és tagjai között kialakult szakmai és egyben baráti kapcsolatok ápolása. Erre a baráti szemináriumra kaptam meghívást egy ismerősöm révén.

Mindig is érdekelt a ving csun, mert nagyon sokáig aikidót gyakoroltam (és ha lesz egy kis szabadidőm, biztos folytatni is fogom), és mindig úgy éreztem, hogy sok a hasonlóság a két stílus között. Emellett kíváncsi voltam arra, hogy az egyes oktatók hogyan építenek fel egy bő fél órás edzésblokkot, hogyan tanítanak, mik azok a pontok, amiket ők fontosnak tartanak a harcművészetükben. Úgy gondoltam - és ebben nem tévedtem - hogy biztosan mutatnak olyan koncepciókat, edzésmódszereket, elveket, amit beépíthetek az általam oktatott la canne-ba. Továbbá, ha lehetőségünk van - szerencsére volt - bemutatnánk a la canne-t, és az Indian Club gyakorlatokat az érdeklődőknek.

A szemináriumon körülbelül 50-60 fő vett részt, több különböző iskolából. A mesterek bő fél óra - 40 perces blokkokat tartottak, és mutatták be a saját ving csun irányzatukat. Főleg ütéseket, védéseket, földreviteleket, fogásból szabadulást, rúgások elleni védekezést gyakoroltuk.

Az egyik blokkban pont a coveringet, mint alapelvet járták körbe. Ez nagyjából annyit jelent, hogy úgy védem magam, hogy felveszek egy adott poziciót, állást.  Idáig tartott az alapelv, most jönnek a kiegészítéseim. Amíg megfelelő lábmunkát alkalmazunk - ez egy nagyon fontos pont - és fenntartjuk ezt az állást, addig nagyon nehezen leszünk támadhatóak. Ennek az elvnek az ereje abban rejlik, hogy nincs szükség gyorsabbnak lenni az ellenfélnél, elegendő a térben megfelelően elhelyezkedni, és ezáltal védve vagyunk. Természetesen önmagában ez nem egy győztes pozició, viszont ha jól csináljuk, akkor egy lesz egy (vagy több) nagyon erős poziciónk, melyből könnyű visszatámadni. A double canne-nál a múlt edzésen pont ezt gyakoroltuk, meglepő, hogy egy egyszerű pozicióban mennyi erő és lehetőség rejlik.

Az iskolában volt egy szabadtéri sportpálya, ahol az érdeklődőknek bemutattuk egy barátom segítségével a la Canne de Combat-ot, illetve a modern sport canne és a vigny canne közötti különbséget. Ezután az Indian Club-ra került a sor, mely egy, a XIX. század végétől a XX. század közepéig használt tekebábúhoz hasonló edzőfelszerelés, főleg vállmobilitás fejlesztésére, valamint alkar, kar, hát erősítésre használták. Úgy vettem észre, hogy mind a botvívás, mind az indian club nagy sikert aratott az érdeklődők körében.

Ezennel szeretném megköszönni a Magyar Wing Chun Szövetség-nek a lehetőséget, hogy részt vehettem ezen a fantasztikus rendezvényen!

A szemináriumról készült képek hamarosan publikálásra kerülnek....


A bejegyzés trackback címe:

https://canne.blog.hu/api/trackback/id/tr21090360

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.