már 15 2009

A szabadvívásról - II. rész

Rodney King írásait, illetve a Crazy Monkey blogot olvasva nagyon sok gondolatom támadt a küzdelemmel, szabadvívással kapcsolatban. Ebben a részben a szabadvívás céljáról, gyakorlási módszereiről olvashattok.

 

A szabadvívás sorozat első részében az irányítás elméletét próbáltam megosztani a kedves olvasókkal, ebben pedig a célokról, és különböző gyakorlási módszerekbe szeretnék egy kis bepillantást adni.

A legfontosabb amit minden gyakorlónak meg kell értenie, hogy a szabadvívás elsődleges célja nem a győzelem, hanem a képességeink fejlesztése a szabadon történő gyakorlás által. A legjobb, ha úgy tekintünk rá, mint egy játékra, ahol nem számít igazán, hogy találunk-e, vagy sem, hogy eltalálnak minket, vagy sem, hanem az, hogy fejlődjünk. Éppen ezért fontos, hogy legyen egy adott célunk amit meg akarunk valósítani a szabadvívás során. Ez a cél lehet egy adott helyzet gyakorlása, egy képesség fejlesztése, vagy akár az is, hogy levezessük a feszültséget, és játsszunk egy jót.

Ha az edző nem ad konkrét feladatot, akkor célszerű saját magunknak kiválasztani egy témát, amin dolgozni fogunk. Néhány ötlet: lábmunka, távolság, másik becsapása, másik fél nyomás alatt tartása, kontra küzdelem és egyéb stratégiák, védekezés fejlesztése, kombinációs képességek fejlesztése, tér jobb kihasználása, testhasználat, technika küzdelembeni csiszolása, két kéz összehangolása, belharc, stb.

Ne felejtsük el, hogy a játékot ketten játsszák, és nem ronthatjuk el a másik fél játékát azzal, hogy nem hagyjuk érvényesülni, pláne, ha sokkal ügyesebbek vagyunk nála. Ha nem adunk neki lehetőséget, akkor nem fog tudni fejlődni. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindent meg kell neki engedni, azonban legyen egy kis sikerélménye. A cél az lenne, hogy a küzdelemet mindannyian jó kedvvel, és új ötletekkel fejezzük be.

 

A mai világban a videótechnika már alapvető eszköznek számít a sport edzéseken. A digitális fényképezőgépek ára hihetetlen mélységekbe zuhant, egy 20 ezer forintos eszköz mely képes 640x480-as felbontásban, 30 kép per másodperc sebességgel felvételt készíteni, tökéletesen megfelelő. Az edzés végeztével a videókat elemezzük, és kiemeljük a legfontosabb mozzanatokat, melyeket megfigyelésre érdemesnek tartunk. Ezek lehetnek általános hibák, melyek többeknél jelentkeznek (ilyen canne-ban pl. az armé hiánya, vagy a nem megfelelő kitörés), vagy speciális, egy adott emberre vontakozóak, de lehetnek pozitív esetek, melyek bemutatása hasznos lehet a többiek számára is (szép technikai megoldás, ritmustörés, stb.)

Ne essünk abba a hibába, hogy minden egyes apró hibát megpróbálunk megjegyezni, lejegyzetelni, elég, ha a főbb problémákat, illetve szép megoldásokat lejegyezzük, és következő edzésen ezeket külön gyakoroljuk.

Zárásképp egy alkalmazást szeretnék ajánlani, mely segítségével képkockánként tudunk videót elemezni, ez pedig a VirtualDUB nevű program, amely a virtualdub.org  címről tölthető le. Linuxos változata az Avidemux, mely a http://avidemux.berlios.de címről tölthető le.


A bejegyzés trackback címe:

https://canne.blog.hu/api/trackback/id/tr831003520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása