jún 02 2009

Feldenkrais

A korábbi bejegyzésekben különböző megoldásokat próbáltam adni arra, ha valakinek problémája van a mozgásával, milyen módon tud javítani rajta, merre induljon el. Az első lépés a testhasználati alapelvek megismerése, majd a masszázstechnikák alkalmazása, ezután következhetnek a dinamikus gyakorlatok. A statikus stretching gyakorlatoknak csak sokára kerülnek sorra. Beláttuk, hogy mindezen gyakorlatok csak egy hosszú út első lépései, a problémák ugyanis az alapvető mozgásmintákban vannak, tehát, mint ahogy már sokszor említettem: rosszul használjuk a testünket. Ebből a hibás testhasználatból következhetnek sérülések, illetve a gyors kifáradás egyik lehetséges oka is ide vezethető vissza.

A nyugati világban a XX. században három jelentős önfejlesztő mozgásrendszert találtak ki,  ezek: a Pilates, az Alexander-technika, és a Feldenkrais módszer. Ez utóbbi módszerről szeretnék egy rövid élménybeszámolót tartani.

Szombaton egy Feldenkrais kurzuson vettünk részt, Bárdos Adrienne vezetésében. A kurzus számomra komoly tanulságokkal, és meglepetésekkel szolgált. Más dolog ugyanis olvasni egy módszerről, és más gyakorolni. Az első meglepetés számomra az volt, hogy a kurzus alatt az oktató nem mutatta elő a gyakorlatokat, hanem meghatározta az alaphelyzetet, majd pedig elmondta, hogy milyen mozgást kellene végrehajtani. A végrehajtás közben kérdéseket tett fel, és itt következik a meglepő rész: a testünk reagált a kérdésekre!

Ekkor már tudtam, hogy a Feldenkrais egy különleges, egyedi módszer,  melyhez hasonlóval eddig még nem találkoztam!

Fekvő relaxációval kezdtük, ahol a testünk ellazult, majd az oldalunkra fordulva az egyik kezünket a másikra fektetve, mozgatni kellett a felső kezünket a talaj irányába, és vissza. Érdekes volt megfigyelni, ahogy a testünk egyre jobban összehangolja a váll, a lapocka, a bordakosár, a csípő és a fej mozgását. Ez a fajta forgómozgás alapvető a la canne gyakorlásában, de szinte minden sportmozgásban megtalálható. Nagyon jó gyakorlat. Ezután a  fej forgatása következett, szemtréning gyakorlatokkal összekötve. A szemtréning gyakorlatokat nem csak önmagukban végeztük, hanem a test mozgásával összekapcsolva, ami egy nagyon eredeti, mély gondolat, és véleményem szerint nagyon messzire vezet. A kurzus 6 órája alatt sok egyéb gyakorlatot végeztünk, a saját kategorizálásom szerint voltak légző, koordinációs, testtudat fejlesztő, nyújtó és lazító gyakorlatok.

A kurzus azonban sokkal több volt annál, mint gyakorlatok egymás-utánja, egy zseniálisan összerakott rendszer, amelyben minden gyakorlat kapcsolódik a másikhoz, belülről fejlesztve, javítva az egyént. Egyszerűen fantasztikus, még mindig a hatása alatt vagyok.

Szeretném megköszönni Adrienne-nek, hogy bevezetett minket a Feldenkrais világába, és hogy türelemmel megválaszolta nem kevés kérdésünket. :)

Mindenkinek érdeklődőnek javaslom, hogy próbálja ki a világhírű Feldenkrais-módszert!

Adrienne honlapja a következő címen tekinthető meg:

www.feldenkrais.hu

 


A bejegyzés trackback címe:

https://canne.blog.hu/api/trackback/id/tr341158376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

diridongo 2010.04.19. 22:02:31

Szia, örömmel olvastam a beszámolódat.

A Feldenkreis módszerben ugyan még kezdő vagyok, de sokéves egyéb body-mind tapasztalatok birtokában úgy gondolom, hogy ez egy olyan módszer, amely alapjaiban változtatja meg önmagunkhoz és a világhoz való viszonyunkat, s így egész életünket.
Persze, minden módszer ezt mondja magáról - az Alexander, a Pilates, a Tai Chi, a Jóga, a Shiatsu masszázs - és még hosszan sorolhatnánk a különféle tehnikákat. De én úgy érzem, hogy a Feldenkreis módszer olyan, mint az orvostudományban a génsebészet. Ott dolgozik, ahol a legalapvetőbb információk lappanganak. "Sejtszintű" - a legmélyebben a tudatattalanban, kizárólag a testi emlékezetben rejlő sérüléseket képes gyógyítani, és képes az ott lappangó energiákat felszabadítani. (!!!)
süti beállítások módosítása