Canne de Combat

Mint bizonyára tudjátok, sokat foglalkozom a XIX.-XX. század történelmével, elsősorban az európai harcművészetek, és önvédelmi rendszerek tekintetében.

A honlapon található egy érdekes cikk a bartitsu-ról, Edward Barton-Wright önvédelmi iskolájáról, mely több különböző iskola ötvözetéből állt. Mint mindenki tudja, Sherlock Holmes bartitsu-t gyakorolt, vagy, ahogy a magyar fordításban olvashattuk, "baricut".

"Ahol az ösvény véget ért, megálltam, és bevártam ellenfelemet. Ő nem rántott fegyvert, hanem rám rohant, és hosszú karjával átnyalábolt. Tudta, hogy számára a játszma véget ért, és már csak azzal törődött, hogy rajtam bosszút álljon. Dulakodva tántorogtunk az irtózatos szakadék szélén. Talán emlékszik még, hogy elég jól ismerem a baricut és más japán birkózási fogásokat, aminek már nemegyszer nagy hasznát vettem. Egy váratlan mozdulattal kicsúsztam a szorításából, mire ő irtóztató üvöltéssel hadonászni kezdett a levegőben mindkét kezével, hogy megtartsa az egyensúlyát. Ámde minden erőfeszítése hiábavaló volt: lebukott a mélybe."

Nagy örömömre szolgál bejelenteni, hogy az új Sherlock Holmes mozi rendezője együtt dolgozik a Bartitsu Society-vel a harci koreográfiák tekintetében, az eredmény pedig magáért beszél!

Egy nagyon érdekes blogra szeretném felhívni minden kedves olvasóm figyelmét: A magyar Švejk-re, mely az 1880-as évek végétől mutatja be Lowetinszky János József, egy magyar katona életét, hétköznapjait.

Nagy érdekes az akkori hétköznapi és katonaélet bemutatása, és nem szabad elfelejteni azt az apró tényt, hogy a sétapálcavívás is ebből a korszakból származik.

Idézet a blogról:

„Személyemet illető jellemzésül felhozom, hogy dolgoztam mint egy kuli, de éltem mint egy grandsigneur, sohasem sajnáltam a pénzt semmire sem, segítettem, akin tudtam, nemcsak tanáccsal, de kaláccsal is. Szerettem a jót étel[ben], ital[ban] és dohányban. Igyekeztem megtalálni minden rossznak jó oldalát, s így életem, a nagyobb s átúszott sorscsapásoktól eltekintve, eléggé harmonikusan folyt le, s azt mondom, ha ma újból kezdhetném, újból így élném le ezt a részünkre szabott rövid időt. Nagy chauvinista voltam, de a háborús és különösen az utána következő évek kiábrándítottak, látva azt, hogy az emberiség soha sem a közös, hanem mindig az önös czélok elérhetéséért küzd többé-kevésbé tisztességes eszközökkel. És ettől megundorodtam, mert megtanultam ismerni az emberben az állatot, különbben és rosszabbul, mint az Zola „Bête humain”-jában ecseteli. Most már egyedül az emlékeimben dúskálódom. Gyermekkorom óta fő szórakozásom a könyv volt, ma is az, és ameddig szemem és eszem bírja, az is marad. Egyebekben mondják el bolondságaimat azok, akik ismerik, van ebből is jókora halommal. Szememre vetették egész életemben, hogy erőszakos és nyers vagyok. De sohasem érték fel ésszel azt a régi igazságot, hogy a diónak kemény ugyan a héja, de kellemes és jó a magva.”

Természetesen a hivatkozás sem maradhat el: http://magyarsvejk.blog.hu/

Sokszor felteszik azt a kérdést, hogy a mozgás, amit mi gyakorlunk, az harcművészet-e, vagy pedig küzdősport. Ezt a témát próbálom most egy kicsit körüljárni.

A kérdés adja magát: mitől lesz valami harcművészet, és mitől küzdősport? Ilkka barátomat kérdezve, ő a következő választ adta: "Ha van benne ágyékon rúgás, akkor az bizony harcművészet." Frappáns válasz. Ha harcművészetekről beszélünk, akkor mindenkinek a vízesés alatt meditáló, ritkás hajjal rendelkező, szabadidejében kövek miszlikbe aprításával foglalkozó ember jut az eszébe, ha pedig küzdősportokról, akkor egy pár kesztyűvel felszerelt, ringben ugráló, a másik felet ütésekkel és rúgásokkal amortizáló szimpatikus fiatalember. Könnyen megzavarja az embert az a tény, hogy sok harcművészetnek definiált mozgásformát gyakorló vesz részt akár fegyveres akár fegyver nélküli küzdelemben, és sok olyan küzdősportoló van, aki csak a mozgás kedvéért gyakorol, és nincs szándékában versenyezni.

Akkor vajon mi különbözteti meg a küzdősportot és a harcművészetet? Az emberek több célból gyakorolják őket: önvédelemnek, a mozgás szeretetéért, mert a legjobbak akarnak lenni, győzni akarnak, mert kitartóak és erősek akarnak lenni, mert meg akarnak világosodni (bármit is jelentsen számukra ez), mert érdekli őket a filozófia, a szellemiség, vagy mert jó a társaság ahová járnak, vagy akár mindez együtt. Éppen ezért nagyon meghatározni, mi is az igazi különbség. Véleményem szerint a különbség a gyakorlóban van. Még pontosabban: a gyakorló céljában.

Azt a kérdést kell feltenni, hogy mi a célunk egy adott küzdő mozgásforma gyakorlása során? Ha a mozgás, a társaság, a küzdelem, a győzelem, akkor mi sportolóként tekintünk magunkra. Sportolónak lenni egyáltalán nem jelent kevesebbet, mint harcművészet gyakorlónak, sőt. A sportolók megélik azokat a dolgokat, melyekről a harcművészet gyakorlók általában csak beszélnek. A versenysportoló célja egyszerű: jobbnak lenni a másiknál. A szabadidő sportoló célja más: ő az egészségét akarja megőrizni, ezzel együtt élvezni a mozgást.

Egy idő után az ember azonban kezdi mélyebben beleásni magát az adott mozgásba: miért csinálunk valamit úgy, ahogy, milyen mélységei vannak az adott harci mozgásnak, esetleg az edzésen tanultakat hogy lehet átvinni a valós életbe (és itt most nem a nekünk nem tetszők megregulázására gondolok). Ekkora az embernek megváltozik a célja. Számára az edzés, a küzdelem csak egy mérce lesz, mely megmutatja, hogy hol tart az általa választott stílus elsajátításában. A stílus célból eszközzé válik, mely segítségével mélyebben megértheti a rejtett összefüggéseket, azokat, amitől a másikkal való küzdelem több lesz, mint pusztán két ember küzdelme. Azokat a dolgokat, melyek mélységet adnak, melyektől a küzdelem művészetté válik.

Visszatérve az eredeti kérdésre: ti mit gyakoroltok? A válaszom pedig a következő:

Ez csak Tőled függ!

A korábbi évekhez hasonlóan a Magyar Wing Chun Szövetség idén is megrendezte a 12 órás Wing Chun barátság szemináriumot, amelynek elsődleges célja a magyarországi Wing Chun harcművészeti közösség stílusai és tagjai között kialakult szakmai és egyben baráti kapcsolatok ápolása. Erre a baráti szemináriumra kaptam meghívást egy ismerősöm révén.

Mindig is érdekelt a ving csun, mert nagyon sokáig aikidót gyakoroltam (és ha lesz egy kis szabadidőm, biztos folytatni is fogom), és mindig úgy éreztem, hogy sok a hasonlóság a két stílus között. Emellett kíváncsi voltam arra, hogy az egyes oktatók hogyan építenek fel egy bő fél órás edzésblokkot, hogyan tanítanak, mik azok a pontok, amiket ők fontosnak tartanak a harcművészetükben. Úgy gondoltam - és ebben nem tévedtem - hogy biztosan mutatnak olyan koncepciókat, edzésmódszereket, elveket, amit beépíthetek az általam oktatott la canne-ba. Továbbá, ha lehetőségünk van - szerencsére volt - bemutatnánk a la canne-t, és az Indian Club gyakorlatokat az érdeklődőknek.

A szemináriumon körülbelül 50-60 fő vett részt, több különböző iskolából. A mesterek bő fél óra - 40 perces blokkokat tartottak, és mutatták be a saját ving csun irányzatukat. Főleg ütéseket, védéseket, földreviteleket, fogásból szabadulást, rúgások elleni védekezést gyakoroltuk.

Az egyik blokkban pont a coveringet, mint alapelvet járták körbe. Ez nagyjából annyit jelent, hogy úgy védem magam, hogy felveszek egy adott poziciót, állást.  Idáig tartott az alapelv, most jönnek a kiegészítéseim. Amíg megfelelő lábmunkát alkalmazunk - ez egy nagyon fontos pont - és fenntartjuk ezt az állást, addig nagyon nehezen leszünk támadhatóak. Ennek az elvnek az ereje abban rejlik, hogy nincs szükség gyorsabbnak lenni az ellenfélnél, elegendő a térben megfelelően elhelyezkedni, és ezáltal védve vagyunk. Természetesen önmagában ez nem egy győztes pozició, viszont ha jól csináljuk, akkor egy lesz egy (vagy több) nagyon erős poziciónk, melyből könnyű visszatámadni. A double canne-nál a múlt edzésen pont ezt gyakoroltuk, meglepő, hogy egy egyszerű pozicióban mennyi erő és lehetőség rejlik.

Az iskolában volt egy szabadtéri sportpálya, ahol az érdeklődőknek bemutattuk egy barátom segítségével a la Canne de Combat-ot, illetve a modern sport canne és a vigny canne közötti különbséget. Ezután az Indian Club-ra került a sor, mely egy, a XIX. század végétől a XX. század közepéig használt tekebábúhoz hasonló edzőfelszerelés, főleg vállmobilitás fejlesztésére, valamint alkar, kar, hát erősítésre használták. Úgy vettem észre, hogy mind a botvívás, mind az indian club nagy sikert aratott az érdeklődők körében.

Ezennel szeretném megköszönni a Magyar Wing Chun Szövetség-nek a lehetőséget, hogy részt vehettem ezen a fantasztikus rendezvényen!

A szemináriumról készült képek hamarosan publikálásra kerülnek....

A csütörtöki edzésre a Jean-Marc által küldött 40 A4-es oldalnyi anyagból mazsoláztam.

Bemelegítés

  - Alapvető átmozgató gyakorlatok
  - Alapütések, különös tekintettel a fente avant latéral croisé és a croisé bas közötti különbségre

Védekezés
  - ütés/védés kombinációk (brisé, parade; brisé, croisé parade; croisé téte, parade;croisé téte, croisé parade)
  - aktív védekezés
  - enlevé, parade, croisé téte
  - croisé bas, parade, brisé

Cselezés
  - latéral extérieur armé, latéral croisé
  - latéral croisé armé, latéral extérieur
  - latéral extérieur armé, brisé
  - brisé armé, latéral extérieur
  - enlevé armé, croisé bas
  - cselezés kézcserével
  - cselezés után nem állunk meg, hanem sorozatban tovább támadunk

Kitörés gyakorlás
  - fente avant, illetve fente arriére-t gyakoroltuk, az előző bejegyzésnek megfelelően

Akrobatika

  - volte a hátsó lábon, ugrással
  - keresztbe ugrásos, levegőben forgó támadás
 
Az edzést masszázshengerrel végrehajtott SMR masszázzsal, majd pedig nyújtással zártuk. A tanulók véleménye szerint az SMR technika nagyon hatékony, sokkal jobban ment utána a nyújtás, és könnyedebbnek érezték a lábaikat, úgyhogy rendszeresíteni fogjuk.

A fente arriére a la Canne de Combatban használt nagyon látványos lábtámadási forma.

 A 70-es években kodifikált la Canne de Combat eredetileg nem tartalmazta ezt a lábtámadási formát, ez csak később került a rendszerbe. A fente arriére arra az esetre nyújt megoldást, amikor túl közel kerültünk a másik játékoshoz, de mégis szeretnénk eltalálni a lábát. Ha a hagyományos kitörést alkalmaznánk akár előrelépéssel, akár a hátsó láb hátracsúsztatásával, a távolság nem lenne megfelelő, hiszen nem teljesülne az a feltétel, hogy szabályos ütéssel, a bot felső 20 centijével kell eltalálni az érvényes találati felületet ahhoz, hogy a találat érvényes legyen. Erre a problémára nyújt megoldást a fente arriére, amikor az egész testsúlyt a hátsó lábra helyezzük át, a hátsó lábat behajlítva, az elsőt kinyújtva egy plusz távolságot nyerünk, és az így végrehajtott ütés már érvényes lesz.

Az előző bejegyzésben találtam egy apró részletet (10:40-nél), melyben az oktató hölgy nagyon szépen bemutatja a fente arriére végrehajtásának módját.

1. Előrelépéssel, armé-val kezdünk, hogy megfelelő legyen a kezdőpozíció. Fontos, hogy a hátsó láb sarka nem érinti a földet, hanem lábujjhegyen állunk, illetve az, hogy a két lábunk közötti távolság legalább válszélességű legyen. (1. kép)
2. Megindítjuk a támadást, miközben a hátsó láb és a csípő elfordul. Ezért fontos a hátsó talp poziciója, mert így nem fogja blokkolni a csípőt, és el tud fordulni.
3. A hátsó lábfejet a térddel együtt addig fordítjuk kifele, amíg el nem érjük a maximális tartományt. Fontos, hogy a lábfejünk és a térdünk mindig egy irányba mutasson, ne csavarodjon el, mert ez komoly sérülések forrása lehet. (2-3. kép)
4. Ahogy elértük a maximális tartományt, elkezdjük áthelyezni a testsúlyunkat a hátsó lábunkra, miközben az első lábunk kinyúlik. Haladóknál a hátsó láb fordítása és a testsúly áthelyezése egy mozdulatban történik. (4-5. kép)
5. Bevisszük a támadást. (6. kép)

 Nézzük a teljes technikát mozgásban: